Ugrás a tartalomra Ugrás a menüre

Birkózás

A birkózás bősi meghonosítói - köztük Both László és Nyársik Lajos - 1961-ben az állami gazdaság sporttelepén, a nagyerdei erdészlakban kezdtek munkálkodni, ám nemsokára a szeszgyár, majd a helyi alapiskola adott otthont az erős fiúknak. A területi bajnokságban a Both László, Nyársik Lajos, Putz Zoltán, Nagy János, Nagy Ferenc, Gróf Zoltán, Izsmán Béla, Horváth András. Mucska I.ászló. Derzsi Mátyás és Börgöndi László összetételű csapat indult.

Két év múlva, 1963-ban már a II. liga csapatbajnokságában szerepelt a bősi gárda. A csehszlovák bajnokságon váltósúlyban ekkor szerzett ezüstérmet Both László és légsúlyban bronzérmet Mucska László. Ez a nagyszerű időszak 1966-ban a csapat kiesésével zárult, s ezt követően tizenegy esztendőn át csak vegetált a bősi birkózás.

Az újjászületéshez a Bősi Állami Gazdaság adott támogatást, az alapiskola pedig a tornatermével segített. A szakosztály Gróf Zoltán elnökletével, valamint Rákóczi András, Both László, Halász Zoltán, Brezóczky András, Brozek Iván, Patassy Mátyás, Nyári Gyula és Kozmér Zoltán vezetőségi tevékenységével állt talpra. Az újrakezdés a serdülő korú Horváth Jaroslav országos bajnoki aranyérme koronázta meg.

Amint elérték a Rákóczi András edző által elvárt szintet, beneveztek a Szlovák Nemzeti Ligába. A serdülők arany-, a felnőttek ezüst- és az ifjúságiak bronzéremmel zárták a csapatbajnokságot. Egyéniben szlovák bajnoki címet szerzők közül Rákóczi edző Bodó Tibort, Bodó Tamást, Csicsay Pétert, Hauer Jánost. Fekete Tamást és Bátky Attilát sorolta fel.

Az utánpótlásból kiemelkedtek: Jankovics Igor, Halász Zoltán, Varga Oszkár, Kurucz Zoltán, Kállay Róbert, Nagy László, továbbá a Farkas, a Mészáros, valamint a Vida testvérek. E hősi fiúk mellett ott volt a bakai Németh Lehel és Orbán Titusz is.

A Csallóköz Nagydíja nevű, évfolyamos nemzetközi versenyt 1962-ban rendezték meg először. A 12. nagydíjon már 406 tehetséges fiatal képviselte a bősi birkózószőnyegeken Szlovákiát, Csehországot, Magyarországot, Ausztriát, Lengyelországot, Horvátországot és Szerbiát.

A bősi kötöttfogású birkózók tíz év alatt harminc országos bajnoki címet szereztek! Ha Bős méreteit vesszük alapul, a hasonló helységek képzeletbeli versenyében ez minden bizonnyal világrekord lenne!

Bősről világbajnokságra is küldhettek birkózókat: Bátky Attila és Varga Balázs ezüstérmeket hoztak haza, Halász Zoltán és Németh Lehel helyezéseket szereztek; de világbajnoki szőnyegen birkózhatott Farkas András és ifjabb Rákóczi András is. Továbbá a tizenhat éves korhatárú kadettek világbajnokságán Bősro~l a 65 kilós súlycsoportban Csikmák Tibor, a 76 kilósok között Csörgő Árpád képviselte Szlovákiát.

Az eddigi legsikeresebb bősi birkózónak Fernyák István bizonyult: van vagy nyolcvan medálja, köztük az ifjúsági világ- és Európa-bajnokságokon szerzett öt érem. S felnőttként - bár más egyesületben folytatva - ma is az ország egyik legjobb birkózója.

A kiemelkedő sportsikerei és az utánpótlásnevelési érdemei magasba repítették Rákóczi Andrást is. A Szlovák Birkózószövetség megbízásából 1993 óta ő készíti fel Szlovákia ifjúsági kötöttfogású válogatott birkózóit a világbajnokságra! Rákóczi András egyesületi utánpótlásnevelése példaértékű: Meton Krisztián, Farkas Csaba, Nagy István, Kozmér Zoltán, Vajas József, Patasi Richárd, Bindics György, Schweiger Imre, Koczkás Attila, ifjabb Gróf Árpád, Szabó Zorán, Karika Tamás, Fenes Gyula, Végh László I. és Végh László II. egytől egyig tehetséges birkózók. További sikereik már csak rajtuk múlnak...

S már lányok is birkóznak Bősön! A 12. alkalommal megrendezett Csallóköz Nagydíja versenyen tizenegy ifjú hölgy - Both Hajnalka, Fenes Zsuzsa, Mészáros Mónika, Végh Beáta, Meton Martina, Gottlieb Barbara, Gottlieb Linda, Varga Ivett, Végh Mária, Botló Bea és Mészáros Bea - állhatott fel a dobogó valamelyik fokára.

Az egyesület hetvenéves fennállásakor, 1993-ban a birkózóknál Csiba András volt a szakosztály elnöke, Gróf Árpád és Meton Lajos a technikai segítője. Rákóczi András pedig nevelt már ki maga mellé segédedzőket.

Bősi birkózó – és sportklub

Az új vezetőséggel létrehozott bősi birkózó – és sportklub 2008. január 31-én alakult meg.
A klub vezetőségi tagjai: Meton Krisztián – elnök,
Ifj.MVDr. Csörgő Árpád – alelnök,
Németh Lehel – titkár.
Jelenleg a klubnak 3 szakképzett ( 3. osztály) edzője van, mégpedig Meton Krisztián, Csikmák Tibor és ifj. MVDr. Csörgő Árpád . Ök azok, akik bebiztosítják a birkózók számára a technikai és kondícionális felkészülést. A sportolók statikus, kinetikus és relaxációs gyakorlatokat abszolválnak racionális arányban, melyek az edzsésprogram szerint adottak. Az edzések heti három alkalommal, 16:00 – tól 18:00 - ig zajlanak, a szlovák iskola tornatermében. Az edzéseket a környező falukból is látogatják, mint pl.: Wiedermann Károly Dunaszerdahelyről, Rákóczi János és Rákóczi Balázs Várkonyról, Ambrus Barnabás Bakáról. Jelenleg 5 kategóriában, 30 birkózóval foglalkozunk (előkészítő, fiatal diákok, idősebb diákok, serdülők, juniorok). Két súlycsoportban a serdülőknél 2 válogatottja van a bősi birkózó –és sportklubnak:
42 kg: Kovács Attila – többszörös szlovák bajnok,
54 kg: Fernyák Attila – szintén többszörös szlovák bajnok.
Klubunknak olyan birkózótehetségei vannak, akik már most különböző kategóriában dobogós helyezéseket értek el szlovák – és nemzetközi versenyeken, mint pl. Horvátországban, Romániában, Csehországban és Magyarországon egyaránt. Ilyenek pl: Heizer Erik, Szelle Gábor, Wiedermann Károly, Rohály József, Benkó Igor, Hegedűs Bence, Eke Péter, Cicák Maros, Fernyák Attila.
Csapatunk egyik nagy reménysége Rákóczi János, aki többszörös szlovák bajnok, és számos nemzetközi verseny győztese.
További reménységeink közé tartoznak: Ollé Matej, Roháček Pavol, Varga Ádám, Fekete Denisz, Kozmér Péter – ők mind szlovák bajnokság érmesei.
Említést érdemel a csapat következő tagja: Rákóczi Balázs, aki sikeresen abszolválta az alapfokú bírói képzést.
Igyekszünk minél több versenyen részt venni, a legutóbb Csehországban, Kladno városában voltunk, ahol 7 ország, 32 csapatából és 286 versenyzőjéből a 2. helyezést nyerte el csapatunk.
Az elkövetkezendő hetekben 2 nagy nemzetközi versenyre is készülünk, mégpedig Horvátországba – Gospič városába és Romániába – Arad városába.
Keményen készülünk hazai nemzetközi versenyünkre, a Csallóközi Nagydíjra, amit 2009. június 13-án szervezünk meg a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban. 5 ország kb. 200 versenyzőjét várjuk, s reméljük szép eredményekkel büszkélkedhetünk a hazai „szőnyegen“ is!
A bősi birkózó – és sportklub célja: a fiatal tehetségeknek adekvált gondoskodást nyújtani a birkózásban , melynek a mi vidékünkön már megvan a saját eredménye és hátországa.
A mi prioritásunk pedig, bebiztosítani a fiatal tehetségek továbbfejlődésének a lehetőségét. 


felfelé